- akik ebben az évben szentségi házasságot készülnek kötni egyházközségünkben, január végéig jelezzék ennek szándékát a plébánián!

- MA kezdődik az Ökumenikus Imahét: ma 16h ökumenikus istentisztelet a református templomban, csütörtökön 18h Taizé-i imaóra templomunkban

- január 31-én, a 9órai szentmise keretében lesz az első szentáldozásra készülő gyermekek ünnepélyes bemutatási szertartása. Imádkozzunk értük!

  Közismert jelenség: áldoztatáskor sok szülő kiviszi kisgyermekét, hogy az áldoztató rajzoljon a homlokára egy kis keresztet. Több pap is megemlíti ezzel kapcsolatban, hogy lelkipásztori szempontból mennyire jó ez a gyakorlat, noha azt is tudjuk, hogy számos püspöki rendelkezés kéri a papoktól és áldoztatóktól, hogy ne tegyék ezt. Vajon miért? Melyek a „kis kereszt" problematikus pontjai?
   A teológiai szempontokat megelőzi egy gyakorlati jellegű nehézség: van templom, ahol az áldoztatók „rajzolnak kiskeresztet", és van, ahol nem. A szülő nem tudja, melyik templomban mi a szokás, s ha nem mindig ugyanoda mennek misére, akkor kellemetlen helyzettel szembesülhetnek, amikor az áldoztató esetleg elutasítja e gesztust. A gyakorlat nem egységes, és ez törékeny helyzetet teremt.? A „kis kereszt rajzolása" nyilván áldás a gyermekre. Tudjuk, az egész mise, az egész eucharisztikus ünneplés „minden áldás csúcsa és forrása”. A rítus során többször és kifejezetten is részesülünk áldásban, de főként a mise végén. Miért tehát e „ráadás” áldás, és miért csak a gyermekek részesülnek benne?
   Az áldoztatás az Oltáriszentség kiosztása az áldozóknak. Az emberek tehát kimennek áldozni, vagyis azért, hogy magukhoz vegyék a Szentséget, egy vagy két szín alatt, nyelvre vagy kézbe. Áldozni az megy, aki akar, aki vágyik rá és áldozhat is, mert erre felkészült, a kegyelem állapotában van, és nyilván volt elsőáldozó. Kimenjen-e „valamiért" az, aki nem áldozhat?
   Itt érkeztünk el a „kis kereszt” legproblémásabb pontjához: a gyermek elsőáldozó koráig kis keresztet kap, utána pedig „ostyát” – ettől egy egyszerű behelyettesítés mehet végbe a tudatában (persze ez nem szükségszerű). Miért készítené fel őt a majdani áldozására a mostani kis kereszt? Sokkal megrendítőbb lenne és talán pasztorálisabb is, ha másként élhetné át a gyermek a különbséget: eddig nem mehettem ki, nem kaptam meg Jézust a legszentebb szentségben, eddig csak vártam és vágytam Rá, s most már mehetek Hozzá és Érte.
 (Kajtár Edvárd)

A SZENTÁLDOZÁS RENDJE - dr. Erdő Péter bíboros leveléből ²

- A szentáldozás más liturgikus, paraliturgikus vagy udvariassági cselekményekkel való összetévesztésének elkerülése végett, II. János Pál pápa “Ecclesia de Eucharistia” kezdetű enciklikája értelmében - fontos, hogy a szentáldozásra készülő gyerekek részére - ahol ez szokás - kis keresztet vagy áldást ne az áldozással vegyesen, az áldoztató papot az Úr testének folytonos letételére kényszerítve adjuk, hanem - ha ez egyáltalán valahol szokásban van - esetleg a szentmise végén külön.

- A Szentatya nyomatékos tanítása szerint az úgynevezett családias hangulat kedvéért nem szabad elhomályosítanunk a szentmiséken a legszentebb Eucharisztia semmi mással nem összehasonlítható méltóságát. A kézből áldoztatással kapcsolatban tanítsuk a híveket rendszeres időközönként arra, hogy tenyerükből trónust formázva, tisztelettel tartsák kezüket a szentáldozáskor, és Krisztus testét még ott, az áldoztató pap szeme láttára vegyék magukhoz. (Ennek szükségessége eddig is elő volt írva. Most az Istentiszteleti Kongregáció 2004. április 23 –án kiadott instrukciója külön is hangsúlyozza.) Semmi esetre sem szabad az Eucharisztiát kezükben elvinniük. ³